2018. október 24., szerda

Minecraft sztori az Anyahajó Stúdióban Abacusan-ArTeC robotok alkalmazásával 5. - Projektzáró ünnepség

Kedves Csapatom!

Nagyszabású projektünk félidejéhez érkeztünk. Az Európai Kódolás Hetének záróünnepsége nagyon jól sikerült. Néhányan együtt lehettünk István Bácsiékkal a Premier Kultcaféban, ahol bemutathattuk folyamatban lévő projektünket. Erre az alkalomra készítettem egy kis zenés összeállítást, ami eddigi munkánkról szól.

Nézzétek csak!



VándoRobot Programunk 5-ik hetében lesz az Európai Kódolás Hetének projektzáró ünnepsége, ahol mindenki kap egy szép oklevelet munkája jutalmául. Mint eddig, úgy most is viszek finom sütit. Hókocka lesz, remélem, ízleni fog mindenkinek.

Mivel többen vannak, akik ezen a héten a szünet miatt nem voltak bent nálam, így most nem fogunk haladni sokat a többiekkel. Dolgunk csak annyi lesz, hogy megnézzük a 6 perces bemutatót, valamint szépen rendbe tesszük a Kód Napjáról visszahozott készleteket. És ha marad idő, akkor még játszhattok is kedvetekre. Ezután máris az őszi szünet következik mindannyiunk örömére! 
Pihenjétek ki magatokat, játsszatok sokat, mert utána komoly feladataink lesznek a projekt második felében! Szépen kell, hogy haladjunk a kódolós kártyák szerint, valamint el kell, hogy készüljön a karácsonyi Minecraft-os kis történetünk.

Gratulálok Mindannyiótoknak, hogy ilyen lelkesen, szorgalmasan vettetek részt a VándoRobot Programban!

Ezeket az okleveleket kapjátok meg a projektzáró ünnepségen:




















A mi közös oklevelünk pedig ez:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése